Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nem lehet gebinbe kiadni 1,5 millió ember biztonságát"

Elfogadhatatlannak tartja Hegedűs Zsuzsa szociológus, hogy az augusztus 20-ai ünnepségen nem volt jelen egyetlen kormánytag sem, aki leállíthatta volna az ünnepséget.


Dátum: 2006-08-25 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:12.921822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberek egy ilyen döntés után el tudtak volna vonulni. Az egy "marhaság", hogy két és fél óra kellett volna a terület kiürítéséhez - mondta Hegedűs Zsuzsa az InfoRádióban.

Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a tragédia másnapján, délután 5-ig egyetlen kormánytag sem állt ki a közvélemény elé, hanem zárt ajtók mögött folytattak vizsgálatot arról, "melyik gépírókisasszony felejtett el valamit".

A magyar kormány felelős a történtekért. Nem lehet gebinbe kiadni másfél millió ember biztonságát egy állami ünnepségen - jelentette ki a szociológus.

Az augusztus 20-ai viharban öten vesztették életüket, sokan megsérültek. A kormányzati vizsgálat politikai felelősséget nem állapított meg, több köztisztviselő ellen azonban fegyelmi eljárás indult.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek