Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Charles Gati kapja a Régi Nemzetesek díját

A régi Magyar Nemzet hagyományait őrző Régi Nemzetesek Társasága az idén Charles Gati-nak, az 1956 óta Amerikában élő politológusnak, történésznek ítélte oda az Asszonyi Tamás szobrászművész által készített emlékplakettet.


Dátum: 2006-08-25 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:16.251185, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyesület 2001. óta minden évben olyan művésznek, tudósnak, közéleti szereplőnek adja e díjat, akinek munkássága emlékezteti a közvéleményt is arra, hogy az 1938. augusztus 25-én alapított Magyar Nemzet valaha milyen nemes törekvések szószólója, jelképe volt.

Charles Gati (Gáti Károly) 1953 és 1955 között a régi Magyar Nemzetnél kezdte pályafutását, amelyet 1956 után az Egyesült Államokban folytatott. Egyetemi tanárként, kutatóként, történészként, külpolitikai szakértőként publikált könyvei, tanulmányai, cikkei a régi Magyar Nemzet legszebb hagyományait is képviselik.

A díjat 2006. szeptember 6-án a Magyar Sajtó Házában adják át Charles Gati-nak, aki Vesztett illúziók - Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom című könyvének magyarországi bemutatójára Budapestre érkezik.

Ekkor adják át az életművet elismerő emléklapot Sárvári Mártának, aki munkatársa volt a régi Magyar Nemzetnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek