Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem pártja színeiben indul a választáson a XVI. kerület mszp-s polgármestere

Szabó Lajos Mátyás nem az MSZP, hanem az általa létrehozott Kertvárosi (XVI. ker.) Polgármester Klub színeiben indul polgármesterjelöltként az október 1-jei önkormányzati választáson - erről maga a politikus beszélt pénteken az MTI-nek.


Dátum: 2006-08-25 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:18.597515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó Lajos Mátyás elmondta: "nemtelen eszközökkel

lejátszott kerületi jelölés után" és a kért etikai vizsgálat meg nem történte miatt határozták el, hogy az általa nyolc évvel ezelőtt létrehozott civil szervezet színeiben indulnak az októberi megmérettetésen.

A jelenlegi polgármester - mint közölte - június 26-án kérte a párttól, hogy állítsák le a jelölési folyamatot és többekkel közösen etikai vizsgálatot kezdeményeztek az MSZP illetékes bizottságánál,

mert június második felében két hét alatt az ellenérdekelt fél 193 embert léptetett be a helyi szervezetbe. A testület szeptember közepén hajlandó ügyükkel foglalkozni - jegyezte meg.

Szabó Lajos Mátyás 1998-óta a kerület polgármestere.

Kapcsolódó elemek