Izrael kinevezte egy Irán elleni esetleges háború főparancsnokát
Izraelben egy magas rangú katonatisztet neveztek ki az Irán elleni esetleges háború főparancsnokává - jelentette pénteken a Háárec.
Dátum: 2006-08-25 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:21.029500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újság értesülése szerint Dan Haluc vezérkari főnök a légierőben szolgáló Eliézer Skedi tábornokot állította az Izraellel nem határos országok elleni műveletek "kampánymenedzseri" posztjára. Az ő feladata lesz a haditervek kidolgozása, az egyes haderőnemek, a titkosszolgálat és a katonai felderítés tevékenységének az összehangolása. Amennyiben csakugyan háború törne ki, Skedi tábornok vezényelné a harcokba bekapcsolódó izraeli egységeket.
A Háárec úgy tudja, hogy Skedi kinevezése már a 34 napos libanoni háború előtt néhány héttel megtörtént. A lap szerint az izraeli katonai vezetésben egyre inkább felülkerekedik az a meggyőződés, hogy a nemzetközi közösség nem lesz képes megfékezni Irán nukleáris ambícióit. Emiatt pedig az ország "közelebb kerül az iráni atomlétesítmények elleni katonai fellépésre vonatkozó döntéshez" - írta a Háárec.
(MTI/dpa)