Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eredményes nyomozás az MSZP-s fantomcég ügyében

A Magyar Nemzet értesülései szerint, az MSZP egykori pártvállalkozása, a Kime-Net Kft. fantomizálása ügyében folytatott nyomozás során bebizonyosodott, hogy a sok tízmillió forintos köztartozással a háta mögött felszámolt cég vevői egy, az MSZP-hez igen csak közel álló vállalkozó strómanjai voltak. A lap emellett megtudta azt is: a Kime-Net Kft. felvásárlói nagyrészt ugyanazok a görög személyek voltak, akik az elmúlt évek egyik legnagyobb, az MSZP-s Andráskó József nevéhez fűződő csalássorozatának strómanjaiként is eljártak.


Dátum: 2002-11-11 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:47.883780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ismeretes, hogy a rendszerváltozás után alapított pártvállalkozást az MSZP később eladta az addigi, más szocialista cégekben is érdekelt ügyvezetőnek, Váczi Péternek és két másik dolgozónak.

A céget Váczi Péterék 1995-ben egyetlen forintért adták tovább egy görög személynek. Ezzel egy időben a vállalkozás a Köztársaság téri MSZP-központból egy budapesti általános iskolába költözött el, ahol viszont senki nem hallott róla.

A cégbírósági iratokból az is kiviláglik: a társaság a hazai görög diaszpóra tagjai között többször is gazdát cserélt, ám ezen a tulajdonosváltások bejegyzését a bírák elutasították.

A Magyar Nemzet üggyel kapcsolatos tényfeltáró írása nyomán megindított adóhatósági nyomozás kiderítette, hogy az említett görög cégvezetők különféle csalásokkal ötvenmillió forint körüli köz- és egyéb tartozást halmoztak fel. Az APEH-nek egy alkalommal azonban sikerült megakadályoznia egy húszmillió forintos áfacsalást. Az eljárás során meghallgatott görögök csupán strómannak vallották magukat és elmondták, egy Kiss Péter nevű személy - a miniszter névrokona - irányította őket. Kissről tudni kell: számos olyan cégben tevékenykedett, amelyben Váczi Péter ügyvezető tulajdonosként vagy vezetőként volt jelen. Ennek fényében Váczi azon állítása, miszerint nem tudott a Kime-Net Kft. eladását követő sorsáról, nem igazán hihető.

Kiss Péter 2000 októberében nem jogerősen négy év börtönbüntetést kapott egy olyan perben, amelynek első rendű vádlottja Andráskó József, az MSZP budakeszi szervezetének elnöke, Nikolits István egykori szocialista miniszter kampányfőnöke volt. A bíróság megállapította: az első fokon szintén négy évre elítélt Andráskó 1994-95 során hamis adatokkal működő, tényleges külkereskedelmi cégek részére több mint 700 millió forintos exporttámogatás visszaigénylését segítette elő az APEH akkori adóigazgatási osztályvezetőjével.

A per során az is kiderült: Kiss az Andráskótól kapott ötlet alapján maga is belevágott az üzletbe. A exporttámogatás visszaigénylését strómanok által megvásárolt cégek fiktívvé tételével érte el. A cégvásárlásokban részben ugyanazok a görög strómanok használta fel, akik a Kime-Net Kft. ügyében is eljártak.

Az MSZP határozottan állítja semmi köze a Kime-Net-et megvásárló személyekhez és a társaság további működéséhez.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek