Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felgyújtották a Debreceni Egyetem bejárati ajtaját

Ismeretlen kerékpárosok csütörtökről péntekre virradó hajnalban felgyújtották a Debreceni Egyetem (DE) főépületének bejárati ajtaját.


Dátum: 2006-08-25 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:24.202769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Debreceni Városi Rendőrkapitányság sajtóreferensének pénteki tájékoztatása szerint hajnali fél négykor érkezett a bejelentés a rendőrségre, mely szerint az egyetem bejárati ajtaját két kerékpáros gyúlékony anyaggal meglocsolta, majd felgyújtotta. Az elkövetők ezt követően eltávoztak a helyszínről.

A tüzet a biztonsági szolgálat alkalmazottja észrevette és eloltotta, a keletkezett kár mintegy 100 ezer forint.

Az elsődleges vizsgálatok szerint a tűz nem terjedhetett volna tovább, így a cselekmény nem jelent közveszély-okozást.

A rendőrség rongálás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben, s kéri mindazokat, akik az elkövetők kilétének azonosításához segítséget tudnak nyújtani, jelentkezzenek a debreceni rendőrkapitányságon, vagy a 107-es segélyhívón.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek