"A meteorológia időben és pontosan jelezte a vihart"
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) időben jelezte augusztus 20-án a Budapesten várható, nagy erejű vihart - mondta az Amatőr Meteorológusok Közhasznú Egyesületének elnöke pénteken az MTI-nek Paloznakon, ahol az amatőr meteorológusok szabadegyetemét tartották.
Dátum: 2006-08-25 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:25.687479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az OMSZ előrejelzésében konkrétan szerepelt, hogy 90 kilométer óránkénti sebességet meghaladó széllökésekkel érkező vihar várható aznap este Budapesten - tette hozzá Sárközi Szilárd. Megjegyezte: ezt a tényt az OMSZ már aznap délelőtt jelezte. A szakember szerint azt pedig nem lehet megmondani, hogy Budapest melyik részét mennyire erősen érinti a vihar.
Sárközi Szilárd rámutatott: a honlapjukon augusztus 20-án ők is jelezték, hogy heves viharlánc közeledik a főváros felé, s 18 óra 6 perckor például 60-90 kilométer óránkénti sebességű szélről adtak előrejelzést. Hozzátette: a tízpercenként frissülő meteorológiai térképeken jól lehetett látni, hogy a vihar Budapest irányába halad. Közlése szerint a honlapjukat augusztus 20-án 40 ezer "egyedi látogató" kereste fel.
Az elnök szerint a Hármashatárhegyen lévő mérőállomásuk 101 kilométeres óránkénti sebességű széllökést mért a 21 óra előtti percekben. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez nem ritka jelenség, ilyen zivatar gyakran átvonul az országon.
Sárközi Szilárd emlékeztetett arra, hogy a június 22-i miskolci tornádó olyan pusztító erejű volt, hogy ha az az 500 méteres viharsáv nem egy miskolci külterületen vonul át, hanem például a fővárosi Duna-part "fáit szedi sorra", akkor a mostaninál nagyságrendekkel több halálos áldozatot követelt volna a vihar.
A szakember szerint az OMSZ előrejelzése és a ráerősítő veszélyjelzés helytálló és pontos volt, s "bőven időben" érkezett mindenhová. Abban azonban nem kívánt állást foglalni, hogy a viharjelzésről kinek kellett volna a Duna-parton tartózkodó tömeget értesíteni.
Takács Lajos veszprémi amatőr meteorológus - a paloznaki találkozó egyik szervezője nevetségesnek nevezte a meteorológiai ügyeletes felelőssé tételét. Szerinte a tragédia a nemtörődömség példája. Mint fogalmazott: "az volt a nemtörődöm, akitől a viharriasztás nem ment tovább".
MTI - fidesz.hu