Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Későn kézbesítették a konvergenciaprogramot

Ma, a hivatalos munkaidő lejárta után kézbesítette a kormányzat a konvergenciaprogramot a parlamenti pártoknak. A gondola.hu értesülései szerint délelőtt még arra sem tudott felelni a kormányzati tisztviselő, hogy kit, illetve hány embert várnak az augusztus 29-i "ötpárti" egyeztetésre.


Dátum: 2006-08-25 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:26.271210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalos munkaidő pénteken 14 óráig tart, és a kormányzati apparátus csak ezt követően kereste meg az ellenzéki pártokat a hivatalos tervezettel - írja a gondola.hu.

Mint ismert, ez a dokumentum alapvető fontosságú hazánk közeljövőjére nézvést. A konvergenciaprogramnak azt kellene leírni, milyen módon és határidőkkel készül a kormány az euróövezethez csatlakozni.

Az MSZP-SZDSZ koalíció által eddig beadott konvergenciaprogramokat Brüsszel visszadobta, mert vitatta (magyarán hamisnak minősítette) a bennük foglalt államháztartási adatokat.

Az utoljára kapott, elvben "legutolsó" határidő szeptember 1-je, jövő péntek.

Ismeretes, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő augusztus 29-ére, keddre hívta "ötpárti egyeztetésre" a parlamenti erőket, amelyek közül a kormányoldal már bizonyára tisztában van a részletekkel. Az ellenzéknek azonban gyakorlatilag egyetlen munkanapja maradt a "felkészülésre", a jövő hétfő. Ezt követően két nappal megy a "kész, egyeztetett" konvergenciaprogram az EU központjába.

Jelenleg az is tudható, hogy a Fidesz érdemi állásfoglalást ígért, az MDF viszont komolytalannak minősítve az eljárást nem fog elmenni az "egyeztetésre" 29-én.

A gondola értesülése szerint a KDNP érdeklődésére, hogy vajon kit, illetve hány embert vár a kormány a 29-i csonka "ötpárti" tárgyalásra, az elvben illetékes kormányzati tisztviselő egész délelőtt nem tudott válaszolni. Ezzel az a gyanú ébredt, hogy a kormány ma délelőttig még nem is foglalkozott azzal a gondolattal, hogy 29-én érdemi megbeszélés is lehetséges.

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek