Hiába hárított Veres, vizitdíj márpedig lesz
Szerepel a vizitdíj bevezetése a konvergenciaprogram legújabb tervezetében. A pénteken nyilvánosságra hozott, utolsó előtti változatban az áll, hogy "a kereslet korlátozása érdekében az orvos-beteg-találkozóhoz és/vagy a diagnosztikai vizsgálathoz kapcsolódóan díjat vezetnek be, amelyről a törvényt még idén meghozzák". Délelőtt, a tervek ismertetésekor Veres János pénzügyminiszter még azzal hárította el a vizitdíjra vonatkozó kérdést, hogy arról augusztus 31-én dönt a kormány.
Dátum: 2006-08-25 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:27.504304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konvergenciaprogram utolsó előtti tervezete, amit ma tett közzé honlapján a PM, azt tartalmazza, hogy a kereslet korlátozása érdekében az orvos-beteg-találkozóhoz és/vagy a diagnosztikai vizsgálathoz kapcsolódóan díjat vezetnek be, amelyről a törvényt még idén meghozzák.
A részletes konvergencia-tervezet szerint egyébként egyértelműen a jövő év lesz a legnehezebb. Az egy keresőre jutó reálbér jövőre 4 százalékkal fog zuhanni, a háztartások átlagos fogyasztása közel egy százalékkal csökken.
Ugyancsak konkrét terv a gyógyszerek térítésmentességének megszüntetése 2007-ben. 2008-ban tervezik bevezetni az ingatlanadót, de az erről szóló törvényt még idén elfogadnák. Annyit lehet tudni erről, hogy értékalapú lesz, egységes, a lakosságra és a vállalkozásokra egyaránt kiterjed.
HírTV - fidesz.hu