Fico még nem határolódott el a magyarveréstől
Bugár Béla délután találkozott a kisebbségi- és emberjogi kérdéséket felügyelő Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettessel, aki teljes határozottsággal ítélte el a szélsőséges megnyilvánulásokat és elhatárolódott a riasztó jelenségektől, "történjenek azok akár az egyik, akár a másik oldalon."
Dátum: 2006-08-25 20:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:28.120223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Caplovic támogatja Bugár javaslatát, aki azt akarja, hogy a szlovákiai parlamenti pártok közös nyilatkozatban ítéljék el a nemzeti kisebbségek elleni uszítás minden megnyilvánulását.
Az MKP elnöke a találkozón közölte: a szlovákiai magyarok és az MKP elvárja, hogy a miniszterelnök is határolódjon el felerősödő nacionalista indulatoktól, nevezetesen a nyitrai esettől is. Robert Fico ezt egyelőre nem tette meg.
A nap történéseire reagálva az uszítások név szerinti gerjesztőjeként emlegetett Ján Slota kormányhoz tartozó pártja, az SNS nyilatkozatban reagált Bugár pénteki fellépésére. Felszólította az MKP-t: "Hagyja abba a hazudozást, ne terjessze tovább a politikai fajgyűlöletet és ne korbácsolja fel a nemzetiségi szenvedélyeket." Slotáék "elhatárolódnak az MKP terrorista eszközeitől, amelyek által a szlovákiai magyarok az MKP irredenta politikájának túszaivá lesznek."
A. Nagy László, az MKP alelnöke, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke a kora esti órákban a dunaszerdahelyi kórházban meglátogatta a nyitrai támadás áldozatát.
A. Nagy a látogatás után az MTI-nek elmondta: alattomos, gyalázatos és gyáva támadás volt, hiszen az önmaguk és a magukfajták előtt a saját hősiességükben és hazafiasságukban tetszelgő tettesek elmenekültek. Az áldozat mielőbb vissza akar térni a tanulmányaihoz, a politikából pedig szeretne kimaradni, ezért a látogatóját sem hatalmazta fel, hogy állapotáról és a vele történtekről tájékoztassa a sajtót.
A Slota vezette SNS szóvivője, Rafael Rafaj pénteken kora este sajtónyilatkozatban adott hangot a történtek miatti felháborodásának és az ügy alapos kivizsgálása mellett szólt, mondván, hogy a "különbségek nem szolgáltathatnak okot a szélsőségesek civilizálatlan tettlegességére." Rafaj azonban hozzátette, hogy "az SNS várakozásai szerint az MKP az esetet a hangulat további felkorbácsolásához fogja majd felhasználni."
MTI - fidesz.hu