"Egy piknik, amely megváltoztatta Európát"
Az első néhány száz egykori keletnémet állampolgár menekülését eredményező, tizenhét évvel ezelőtt Sopronpusztánál tartott, úgynevezett páneurópai piknik évfordulójához időzítve nyílt kiállítás szombaton Berlinben.
Dátum: 2006-08-26 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:31.706910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A november 12-ig nyitva tartó rendezvény pontos helyszíne Berlin Marienfelde nevű városrésze, ahol egykor a menekültek befogadására szolgáló szükségtábor működött. Az egykori tábor helyén különböző alapítványi támogatással most a menekültek személyes tárgyain, videofilmeken, továbbá korhű dokumentumokon keresztül igyekeznek bemutatni a szervezők az akkor történteket.
A civil kezdeményezésre rendezett, de a hatóságok által támogatott páneurópai piknik alkalmából, 1989. augusztus 19-én Sopronpusztánál több száz keletnémet jutott át a határon az egykori vasfüggönyön túlra a magyar-osztrák határ ideiglenes, alig három órán keresztül tartó megnyitásakor.
A páneurópai pikniket követően gyorsultak fel valójában az események, amelyek a magyar határ szeptemberi 11-i megnyitásán, a vasfüggöny lebontásán keresztül az egykori hírhedt berlini fal, majd a volt NDK összeomlásáig és a német újraegyesülésig vezettek. "Egy piknik, amely megváltoztatta Európát" - hangzik ennek kapcsán a kiállítás mottója, s a rendezők sokat idézik az akkori német kancellár, Helmut Kohl azon felejthetetlen mondatát, hogy a magyarok ütötték ki az első téglát a berlini falból.
A kiállítással párhuzamosan az elkövetkező hetekben a marienfeldei emlékhelyen több közös német-magyar kulturális rendezvényt - egyebek között koncerteket, valamint filmvetítéseket -, továbbá politikusok és történészek részvételével pódiumbeszélgetéseket tartanak.
MTI - fidesz.hu