Kisgazdák: Jó reggelt, Magyarország!
A Kisgazda Polgári Egyesület csatlakozik a Fidesz vezetői által közzétett "Jó reggelt, Magyarország!" című kiáltványhoz - mondta a szervezet elnöke szombati sajtótájékoztatóján Budapesten.
Dátum: 2006-08-26 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:33.203125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, hogy a "Jó reggelt, Magyarország!" felhívás szükséges és jó kezdeményezés. Világosan meg kell mondani, hogy a Gyurcsány-csomagot, amit mi egy nemzetrontó csomagnak gondolunk, elutasítjuk, és a visszavonását követeljük - mondta. A jelenlegi kormány - tette hozzá - ha akarna, se tudna jobb csomagot előterjeszteni, mert az elmúlt két és fél év azt bizonyította, hogy nem tud, vagy nem akar kormányozni.
Az augusztus 20-i vihar okozta tragédiára utalva kijelentette: ez a kormány szervezetlenül, önmagát és saját belső rendjét sem ismerve működik.
Turi-Kovács Béla azt is elmondta, hogy szombati ülésükön ötpontos határozatot fogadtak el, "Ébresztő Magyarország, ébresztő magyarok!" címmel, és minden kisgazdát arra kérnek, hogy legyen ott a Fidesz által szervezett szeptember 23-i találkozón a Hősök terén.
A Kisgazda Polgári Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, hogy október 23-áig létre kívánják hozni a Kisgazda Szövetséget, amelynek minden kisgazda szervezet, köztük a Független Kisgazdapárt is részese lenne.
Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón azt mondta: a konvergenciaprogram kiszivárgott elemeiből az látszik, hogy az nem gazdasági növekedésre épít, hanem újabb adókat tartalmaz, és a vidéki gazdákra újabb terheket ró. Hozzátette: Brüsszelnek az őszinteség útjára kell terelnie Magyarországot.
Hanó Miklós, a Magyar Gazda és Polgár Párt vezetője azt mondta, a vidéki gazdákat is sújtja a Gyurcsány-csomag, és azt kezdeményezik, hogy a termelőknek ki nem fizetett jogos járandóság is minősüljön lopásnak, mivel több cég és vállalkozás milliárdos adósságokat halmozott fel velük szemben. Hozzátette: szükségesnek tartják adósok börtönének létrehozását.
A július 22-én Tusnádfürdőn nyilvánosságra hozott "Jó reggelt, Magyarország!" kiáltványhoz, amelyet Gál Kinga, Orbán Viktor, Németh Zsolt, Varga Mihály, Navracsics Tibor, Szájer József, valamint Schöpflin György és Gyürk András jegyez aláírásával, a Fidelitas, a KDNP, a Lungo Drom és más, a Fidesszel szövetséges szervezetek is csatlakoztak.
MTI - fidesz.hu