Fidelitas: virrasztás a Terror Háza megnyitása előestéjén
Gyertyás virrasztást szervez a Fidelitas a Terror Háza elé szombaton, a múzeum megnyitásának előestéjén az Andrássy út 60-ban megkínzott és meggyilkolt emberek emlékére.
Dátum: 2002-02-20 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:11.716110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Gyürk András, a Fidelitas elnöke arról szólt, hogy egyszerre éreznek örömöt és szomorúságot a Terror Háza megnyitása kapcsán.
- Örülünk, hogy a XX. századi diktatúrák emléke oda kerül, ahová való, ugyanakkor szomorúak vagyunk, mert vannak olyan baloldali politikai erők ma Magyarországon, amelyek úgy gondolják, hogy ezek a diktatúrákhoz kötődő eszmék ma is használhatóak - mondta Gyürk András. Hozzátette: az ilyen erők a kampányukat a kirekesztésre, az idegengyűlöletre vagy éppen a hit szabadsága elleni támadásra építik. Elmondta, hogy a virrasztással készülnek a kommunizmus áldozatainak emléknapjára és a Terror Háza átadására.
Szíjjártó Péter, a Fidelitas alelnöke szerint a Terror Háza nemzeti ügy, ezért a virrasztásra párt és szervezeti hovatartozás nélkül várják a fiatalokat.
Az alelnök jelezte, a világhálón több olyan írás jelent meg, amelyekből arra lehet következtetni, hogy bizonyos csoportosulások a virrasztás megzavarását tervezik. Hangsúlyozta: nem szabad teret adni a provokációnak, az ilyen kísérletekre a csönd és a méltóság a megfelelő válasz.