Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Polgári körök V. országos találkozója Váralján

A Magyarnak lenni otthon gondolat jegyében szerveződött szombaton Váralján a Polgári Körök V. országos találkozója, ahová meghívást kaptak a határon túli magyar szervezetek képviselői is.


Dátum: 2006-08-26 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:34.854860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ma, amikor 1956 nemzeti forradalmára emlékezünk, ezzel a magyarság végső élethalál-harcához gyűjtünk erőt" - jelentette ki Rókusfalvi Pál professzor a közel ezerfős hallgatóságot koszöntő beszédében.

Az '56-os forradalom és szabadságharc mának szóló tanulságait elemezve kiemelte: "a nemzet egységes volt, és az önfeláldozásig bátor".

Mint mondta, csak erős, megújulásra képes lélekkel tudja a nemzet feldolgozni az őt ért traumákat, "lelki honfoglalást" kell végrehajtani.

Andrásfalvy Bertalan professzor hasonló gondolatokat fogalmazott meg, amikor arra figyelmeztetett, folytatni kell, amit 1956 fellobbantott, meg kell újítani a nemzetet.

Meg kell teremteni azt a közhangulatot, hogy ha valaki segíteni akar másokon, azt ne áldozatként élje meg - fűzte hozzá.

Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke emlékezve a 2004. december 5-ei népszavazásra, úgy vélte, nincs oka a szórványban élő magyaroknak szemrehányást tenni az anyaországiaknak.

Nézzünk szembe a realitásokkal, ehhez tűzzük ki a célokat - mondta.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szintén a december 5-i népszavazást idézte fel, szembeállítva a nemzetet a politikusokkal.

"A nemzet nem bukhat meg, a politikusok igen" - mondta.

Fontosnak ítélte, hogy Magyarországon polgári körökben állandó rendezvényekben él a nemzet.

A legnagyobb feladatként jelölte meg, hogy az egységes magyar jövőért kell dolgozni, kinek-kinek a maga körében.

Bagoly Zsolt, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke szorgalmazta, hogy induljon a kárpát-medencei magyarság körében véleménykutató aláírásgyűjtés a nemzeti célok megjelölése érdekében.

Közölte: szervezete azon dolgozik, hogy megrendezzék a Kárpát-medence nemzeti érzelmű ifjúságának találkozóját.

A váraljai találkozón részt vevő szervezetek képviselői felhívást fogalmaztak meg a magyar közösségek önrendelkezési jogaiért.

Ebben leszögezték: a magyar politikai pártok haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a nemzetstratégia megfogalmazására, amely a megmaradást elősegítő önrendelkezés elismerésére épüljön.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek