Országos találkozót rendezett a Magyar Karitász
Országos találkozóval ünnepelte 15. születésnapját szombaton a Magyar Karitász, a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete - közölte Nagy Károly, a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.
Dátum: 2006-08-26 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:35.133898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 15. évfordulóját ünneplő Katolikus Karitász mozgalom tagjai nemcsak a katasztrófák idején nyújtanak segítséget a rászorulóknak, hanem intézményesített kereteken belül a szenvedélybetegekről, a fogyatékossággal élő emberekről, az idősekről és a betegekről is gondoskodnak - ismertette tevékenységüket a szervezet elnöke.
Az adományok mellett lelki segítséget nyújtva jelenleg is támogatják például a Srí Lanka-i szökőár áldozatait, a 2005-ös erdélyi árvíz miatt bajbajutottakat és a vajdasági rászorulókat is.
Tájékoztatása szerint a szervezet önkéntes tagjai elsősorban egyházközségek keretében működő karitász csoportokhoz csatlakozva, vagy intézményes formában dolgozó egyházmegyei karitász szervezetekben; szociális-, karitatív tevékenységet folytató szerzetesrendek intézményeiben; valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hasonló tevékenységet végző központi intézményeiben vállalnak feladatokat.
Az első Karitászt a németországi Freiburgban alapították 1896-ban. 1924-ben Amsterdamban nyolc ország hasonló szervezete határozta el az első nemzetközi karitász szövetség életre hívását. Magyarország az alapítók között volt. A Caritas Internationalis (Nemzetközi Karitász) ma 202 országban van jelen szerte a világon.
A Magyar Karitász 1945-ig működött, majd kényszerű szünet után 1990-ben kezdte újra tevékenységét. A szervezet mai neve Katolikus Karitász (Caritas Hungarica), melynek országos hálózata az egyház területi beosztásának megfelelően önállóan működő helyi szervezetekből, Egyházmegyei Karitászokból áll. Ők fogják össze a plébániákon működő karitász-csoportokat, melyekből mintegy 800 működik az országban közel 6500 önkéntes odaadó munkájával.
A Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök felesége. A segélyszervezet születésnapját Budapesten a máriaremetei kegytemplomnál másfélezer önkéntes és családtag ünnepelte.
MTI - fidesz.hu