Hét ember életét oltották ki merényletek Bagdadban
Hét halálos áldozatot követelt két merénylet vasárnap Bagdadban, több tucatnyian megsebesültek - közölték biztonsági források.
Dátum: 2006-08-27 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:39.739063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Öten vesztették életüket, 15-en pedig megsebesültek, amikor helyi idő szerint délben egy mikrobuszban elrejtett pokolgép robbant az iraki főváros egyik központi negyedében, a Palesztina szálló előtt. Egyes biztonsági források szerint öngyilkos támadás történt, mások szerint a jármű síita utasai voltak a támadás célpontjai. A város legelőkelőbb szállói közé tartozó Palesztina tavaly októberben már volt merénylet színhelye.
Néhány órával korábban két ember meghalt, további húsz pedig megsebesült egy másik merényletben - jelentették be rendőrségi források.
A pokolgépet gépkocsiba rejtve hozták működésbe ismeretlen tettesek az asz-Szabah című kormánylap észak-bagdadi szerkesztősége előtt, egy zömmel szunniták lakta negyedben. A hatalmas robbanásban leomlott a szerkesztőség épületének egy része, és mintegy húsz gépjármű megsemmisült.
MTI - fidesz.hu