Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőn tárgyalnak az OÉT-ben a válságkezelő programról

Már csak néhány napja maradt a magyar kormánynak, hogy elkészítse és benyújtsa az Európai Uniónak a konvergenciaprogramot. A válságkezelő program hétfőn kerül az Országos Érdekegyeztető Tanács elé, majd a parlamenti pártok véleményezik.


Dátum: 2006-08-27 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:40.314554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn tárgyalnak az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a kormány válságkezelő programjáról. A kormány a héten már egyeztetett mindkét oldallal. A munkáltatók összességében egyetértenek a programmal, de a tartósan magas adók ellensúlyozását kérik a kormánytól.

A munkavállalók viszont ellenzik a reálbérek 4 százalékos csökkentését, és nem értenek egyet a nyugdíjrendszer szigorításaival sem.

Kedden a parlamenti pártokkal egyeztet a kormány. A programot szeptember elsején kell benyújtani Brüsszelnek. A végleges változatot augusztus 31-én a balatonőszödi kormányülésen fogadja majd el a kormány.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek