Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán ismét tárgyalásra hívja a nagyhatalmakat

Irán ismét az atomprogramjáról szóló tárgyalásokra hívja meg a nagyhatalmakat - jelentette be vasárnap az iráni külügyminisztérium szóvivője.


Dátum: 2006-08-27 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:42.024980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hamid Reza Aszefi konkrétan egy szót sem ejtett az ENSZ Biztonsági Tanácsának arról a határozatáról, amely augusztus 31-ig szabott határidőt Teheránnak az urándúsító tevékenység felfüggesztésére.

"A másik félnek előítéletek nélkül és jóhiszeműen vissza kell térnie a tárgyalóasztalhoz, hogy megoldást találjunk. Válaszoltunk az európaiak ajánlataira, és bebizonyítottuk, hogy a tárgyalás hívei vagyunk" - jelentette ki a szóvivő. Ezzel arra az ajánlatcsomagra utalt, amelyet három európai nagyhatalom tett júniusban Teheránnak arra az esetre, ha felhagyna urándúsító tevékenyégével, és amelyre Teherán a héten válaszolt. Kérdésre hozzátette, hogy országának a BT-határozattal kapcsolatos álláspontját is tartalmazza a héten átadott válasz.

Ennek tartalma azonban még nem ismert a világ nyilvánossága előtt.

Aszefi bejelentette, hogy Kofi Annan ENSZ-főtitkár szeptember 2-án Teheránba látogat, és "különböző témákról" tárgyal iráni vezetőkkel.

Úgy tudni, hogy a főtitkár - aki közel-keleti körút keretében utazik oda - az iráni atomdosszié mellett a libanoni helyzetet is megvitatja vendéglátóival.

Nem sokkal korábban Ali Laridzsáni, Irán nukleáris főtárgyalója ismét kijelentette, hogy az ország nem hagy fel urándúsító tevékenységével.

"Iránnak stratégiai célja nukleáris fűtőanyag előállítása. E tevékenyég korlátozására vagy megszüntetésére irányuló semmilyen akcióval nem lehet elérni, hogy lemondjon erről" - jelentette ki Laridzsáni, amikor találkozott az állami rádió és a televízió igazgatójával. Szavait vasárnap idézte a rádió.

A damaszkuszi látogatáson tartózkodó Mohammad Reza Bageri iráni külügyminiszter-helyettes pedig, szíriai vezetőkkel találkozva, leszögezte: "Teljes mértékben együttműködünk a nemzetközi szervezetekkel, de úgy gondoljuk, hogy az urándúsítás felfüggesztése már a vörös vonalon túl van számunkra".

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa július 31-i határozatában tűzte ki az augusztus 31-i határidőt az urándúsítás felfüggesztésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek