Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Parlamenti vizsgálatot kezdeményez a Fidesz

Fidesz parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az augusztus 20-i tömegszerencsétlenség okainak kivizsgálására - mondta a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Budapesten.


Dátum: 2006-08-27 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:42.365725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egy ellenzéki pártnak nincsen más lehetősége, mint parlamenti eszközökhöz nyúlni. (...) Mi a magunk részéről, Lázár Jánossal (...) vizsgálóbizottság felállítását indítványozzuk az augusztus 20-i tragédiával kapcsolatban" - fogalmazott Navracsics Tibor Lázár Jánossal, a Parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor közölte: a javaslatot hétfőn benyújtják a Parlamentnek, majd hozzátette: a Parlament leghamarabb szeptember 18-19-i ülésnapján dönthet a hétfőn benyújtandó javaslatukról.

Lázár János elmondta: a parlamenti vizsgálóbizottság - amely paritásos testület lenne - vizsgálná azt is, hogy az ilyen rendezvények megszervezésére vonatkozó jogszabályok alapján kinek milyen felelőssége, kötelezettsége van; megfelelőek-e a vonatkozó jogszabályok. A parlamenti bizottság áttekintené azt is, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban folyó vizsgálat hogyan hozta az ismert eredményt.

A Fidesz szakpolitikusa hozzátette: "mi nem politikai felelőst, hanem kormányzati felelőst keresünk a vizsgálat eredményeképpen". Hozzátette: "ennek a vizsgáló bizottságnak egyetlen egy célja van, a (...) halálos tömegszerencsétlenség okainak felderítése, kormányzati felelős megtalálása.

Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a kormányzat felelősségével kapcsolatban közölte: van egy 2005. június 6-án elfogadott kormányhatározat, amely "három állami ünnepségnek - március 15-i, augusztus 20-i, október 23-i - a fő felelősévé a Magyar Köztársaság kormányát, mint szervezőt, Szilvásy Györgyöt, a mai kancelláriaminisztert teszi meg".

A politikus jelezte: a Fidesz kezdeményezte, hogy a miniszterelnök független szakértőket bízzon meg az ügy felderítésére. Ezt Gyurcsány Ferenc nem tette meg, a Fidesz javaslatára nem válaszolt - fűzte hozzá.

Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy az augusztus 20-i állami ünnepségek részeként az egy-másfél millió embert vonzó esti tűzijáték alatt keletkezett hirtelen vihar öt ember életét követelte és csaknem ötszázan megsérültek.

A politikus közölte: kormányzati szinten a vizsgálatot Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter folytatta le, "aki jogszabályok által nevesítetten felelős az állami ünnepségek szervezéséért, lebonyolításáért és kommunikációjáért".

Emlékeztetett: a Miniszterelnöki Hivatalban lefolytatott vizsgálat során három felelőst neveztek meg, akikről később kiderült nem is felelősök.

Navracsics Tibor a Szilvásy György vezette vizsgálatra utalva közölte: "rossz volt, rossz közvetkeztetésekre jutott". A kormányszóvivő kijelentéseire utalva a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője kijelentette: a kormánynak fogalma sincs a politikai felelősségről. A vizsgálat ezért legfeljebb a politikai felelősség hiányáról szólhat - tette hozzá a Navracsics Tibor.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek