Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szerbek bűnösök?

Dühös felháborodást váltott ki Szerbiában Martti Ahtisaari finn diplomatának a szerb nép bűnösségéről tett kijelentése - derül ki a vasárnapi belgrádi lapokban megjelent összeállításokból.


Dátum: 2006-08-27 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:42.638751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Politika és más újságok előkelő helyen idézik Vojislav Kostunica miniszterelnök nyilatkozatát, amely szerint a Koszovó jövendő státusáról zajló bécsi tárgyalásokat felügyelő ENSZ-főmegbízott csatlakozott azokhoz, akik az emberi történelem egyik legszörnyűbb, a népek kollektív bűnösségéről alkotott téveszméjét vallják. A szerb kormányfő szerint a megnyilatkozás nyilvánvalóvá tette, hogy a diplomata, akinek pártatlanul egy történelmileg helytálló, nemzetközi jogilag megalapozott kompromisszumos megoldás elérésén kellene munkálkodnia, egyértelműen elkötelezte magát Koszovó függetlensége mellett. A szerb nép bűnösségéről tett kijelentés ezt az álláspontot akarja igazolni.

Ahtisaari vihart kiváltó megjegyzése még a hónap elején, Bécsben, a státustárgyalások során hangzott el szűk körben. A szerb tárgyalóküldöttség akkor magyarázatot kért rá, s mivel nem kapott, pár nappal ezelőtt, Ahtisaari koszovói tartózkodása idején nyilvánosságra hozta. A finn diplomata ezek után pénteki sajtóértekezletén megerősítette, hogy a szerbeknek fizetniük kell a múlt bűneiért, s a hét éve lezárult milosevici korszak eseményeit figyelembe kell venni Koszovó jövőjének meghatározásakor.

Ezt a megközelítést nemcsak a szerb miniszterelnök, de valamennyi politikai párt, számottevő politikai erő is igaztalannak tartja. Mint a Politika, a Blic és a Vecernje Novosti által idézett Sanda Raskovic-Ivic, a Koszovó-metohijai Koordinációs Központ vezetője megállapította, kijelentésével Ahtisaari az egész szerb népet sértette meg. Slobodan Samardzic és Leon Kojen, a Koszovóról tárgyaló szerb küldöttség koordinátorai úgy vélekedtek: az ENSZ-főtitkár megbízottja kijelentésével kérdésessé tette, hogy élvezheti-e azt a minimális bizalmat, amelyet minden nemzetközi ügyben eljáró tárgyalónak, közvetítőnek élveznie kell.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek