A Medgyessy-kormánynak döntenie kell Bős-Nagymarosról
Illés Zoltán, a Környezetvédelmi Bizottság fideszes alelnöke elmondta: több mint tízéves öko-agresszió után, amelyet a Duna elterelése jelentett Bős-Nagymarosnál most a Megyessy-kormányon van a sor, hogy a szlovákokkal tárgyaljon a természeti egyensúly visszaállítása érdekében. Azonban azt sem tartja kizártnak, hogy a csatlakozás után az EU egyszer s mindenkorra felszámolhatja Bős-Nagymarost.
Dátum: 2002-11-11 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:49.652639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Illés Zoltán elmondta: a hágai nemzetközi bíróság kiegyensúlyozott döntése arról szól, hogy Magyarországnak nem volt joga kövekezmények nélkül felmondania azt a szerződést, amelyet még a kilencvenes évek előtt kötöttek Csehszlovákiával, ugyanakkor Csehszlovákiának majd Szlovákiának nem volt joga elterelni egyoldalúan a Dunát. Ezen túlmenőleg a bíróság döntése értelmében mindkét fél számára egyértelművé vált, hogy Szlovákiának a megépült vízügyi létesítmények közül semmit nem kell lebontania, s hogy Magyarországnak a saját szakaszán semmit nem kell megépítenie. "Ezek után felmerül a kérdés, hogy mi az, amelyről most és az elkövetkezendő időszakban a két félnek tárgyalnia kell. Ez nem más, mint a vízmegosztás ügye, ugyanis a mostanra kialakult helyzetnél rosszabb már nem lehet" - jelentette ki az alelnök.
Illés Zoltán szerint a Medgyessy-kormány fél Bős-Nagymaros ügyétől; a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a szocialisták "már kétszer sikertelenül politizáltak" az ügyben.
A fideszes politikus kijelentette, a bősi tárgyalásoknak a vízmegosztás kérdéséről kell szólniuk. A vízmegosztás ügyében a jelenlegi helyzet a legrosszabb Magyarország számára, hiszen jelenleg csak az átlagos vízhozam 13 százaléka "csordogál" a Csallóközbe és a Szigetközbe. Illés Zoltán leszögezte, ennyi víz nem elegendő a természeti rend fenntartásához, ahhoz legalább az átlagos vízhozam 65-66 százalékára lenne szükség. A helyzet évről évre romlik, a Megyessy-kormány fél Bős-Nagymaros kérdésétől, viszont ha mindkét ország belép az EU-ba akkor még az is megtörténhet, hogy az európai normák alapján Bős-Nagymarost felszámolják.
A politikus kitért arra is, hogy Bős-Nagymaros ügyét kizárólag környezetvédelmi problémaként szabad felfogni. Óvott attól, hogy ezt a kérdést kisebbségi ügyekkel kapcsolják össze.
Illés Zoltán hangot adott meggyőződésének, miszerint az uniós csatlakozást követően Bős-Nagymaros ügye összeurópai üggyé válik majd.
MTI - fidesz.hu