Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jordánia a terrorizmus elleni törvényt hagyott jóvá

A jordániai parlament elfogadta vasárnap az ország első terrorizmus elleni törvényét. II. Abdalláh király kezdeményezte a szigorú terrorellenes törvények kidolgozását. Arra hivatkozott, hogy a novemberi ammáni terrorakciók után hatékony jogi eszközre van szükség a terrorizmus elleni harcban. (Öngyilkos iraki merénylők három szálloda ellen követtek el akkor robbantásos merényletet a jordániai fővárosban, hatvan ember halálát okozva.)


Dátum: 2006-08-27 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:43.503051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament által "közfelkiáltással" elfogadott törvény akkor lép érvénybe, amikor az uralkodó is ellátja kézjegyével. Ez az első olyan jogszabály az arab királyságban, amelyet kifejezetten a nemzetbiztonságot érintő veszélyek elhárítása végett alkottak meg. Korábban a büntetőtörvénykönyv általános rendelkezéseit használták a jordániai bíróságok a terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények elbírálásakor.

Egyes független és iszlámista törvényhozók bírálták az új törvényt. "A most elfogadott jogszabály egyértelműen sérti az emberi jogokat. Nem lenne szabad embereket puszta gyanú alapján letartóztatni" - vélekedett Mahmúd Harabse független törvényhozó. Az Iszlám Akciófront 15 képviselője úgy fogalmazott közös nyilatkozatában, hogy az új törvény "igazságtalan rendelkezései csak újabb terrorcsoportok megalakulását fogják kiprovokálni".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek