Újabb betegek kerültek kórházba a hétvégén
Újabb kilenc beteg került kórházba a hétvégén szalmonellafertőzés miatt Szombathelyen, a kórházban ápoltak közül ketten továbbra is intenzív kezelésben részesülnek - tájékoztatta az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) kommunikációs főosztályának vezetője az MTI-t vasárnap.
Dátum: 2006-08-27 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:44.059591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tasáry Ilona hozzátette, hogy a megbetegedések száma már csökkenést mutat, az újabb betegeknek inkább csak az általános állapota indokolta a kórházi kezelést. A kezeltek többsége idős ember, akik a magas lázzal, hasmenéssel járó betegség esetében jobban ki vannak téve a kiszáradás veszélyének, továbbá alapbetegségük is súlyosbíthatja az állapotukat.
A kommunikációs vezető közölte azt is, hogy az intenzív osztályon lévő két beteget szívelégtelenséggel, illetve infarktussal kezelik.
A szalmonella okozta tömeges megbetegedésnek már három halálos áldozata van. A múlt hétvége óta összesen mintegy 330 megbetegedést észleltek, és 92 beteg került kórházba. A betegek valamennyien a szombathelyi szociális közétkeztetés résztvevői, akik a szombati menüben felszolgált diós süteménytől betegedtek meg.
MTI - fidesz.hu