Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oroszország nem akar rakétákkal lőni a terroristákra

Oroszország egyelőre nem kész csatlakozni ahhoz az amerikai kezdeményezéshez, hogy hagyományos töltettel felszerelt interkontinentális ballisztikus rakétákat vessenek be a terrorizmus elleni harcban - közölte helyi idő szerint vasárnap az alaszkai Fairbanksben Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter.


Dátum: 2006-08-28 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:47.733064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ivanov amerikai kollégájával, Donald Rumsfelddel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette: - "Ha jól értem, arról van szó, hogy az Egyesült Államok maximálisan ki akarja terjeszteni a megelőző csapásmérés lehetőségét. Lenni kell más megoldásnak is."

Donald Rumsfeld a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Az Egyesült Államok megvizsgálja a lehetőséget, hogy viszonylag kis számú ballisztikus rakétából kivonja az atomtöltetet és hagyományos töltettel szerelje fel őket. Rumsfeld azt a kívánságát fejezte ki, hogy Oroszország csatlakozik a kezdeményezéshez. A Pentagon feje a tervet a tömegpusztító fegyverek terjedésével és a terrorista veszéllyel indokolta. Rumsfeld előzőleg vasárnap közölte: a közeljövőben az igazi veszélyt a ballisztikus rakéták gyártására alkalmas technológia Észak-Korea által történő terjesztésében látja. Rumsfeld, aki Ivanovval tartott megbeszélése előtt ellátogatott az esetleges észak-koreai támadás elleni védelmet szolgáló alaszkai Fort Greely-i rakétavédelmi támaszpontra, a július 5-i észak-koreai rakétakísérletekre utalva közölte: valószínűleg fontos Phenjan számára kipróbálni a rakétákat, hogy el tudja őket adni. Észak-Korea "a ballisztikus rakétákat kifejlesztő és a terjesztésükért felelős főbb országok" között van - mondta Rumsfeld. Hozzátette: tudomásuk van róla, hogy Phenjan a ballisztikus rakéták terén több országgal együttműködik, így Iránnal is régóta kapcsolatban áll.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek