Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Külügyminisztériumba kéretik a szlovák ügyvivőt

A Külügyminisztériumba kérették mára a budapesti szlovák ügyvivőt a sorozatos szlovákiai magyarellenes esetek miatt. Szőke László szakállamtitkár arra szólítja fel a szlovák diplomatát, országa találja meg az eszközöket arra, hogy újabb atrocitások ne fordulhassanak elő.


Dátum: 2006-08-28 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:48.326904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nyitrán megvert magyar lány ügyében még nem fogták el a tetteseket, és bár Robert Fico kormányfő is megszólalt, "nyilatkozata nem volt egyértelmű" - mondta Göncz Kinga, aki szerint "nagyon veszélyes", ha egy kormányzati pozícióban lévő párt vezetője, mint Jan Slota magyarellenes nyilatkozatokat tesz, hiszen ezek elszabadíthatják az indulatokat. A külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy "ilyen incidensek hosszú évek óta nem voltak Szlovákiában", és beszélt arról is, hogy Magyarországon is útját kell állni minden szlovákellenes megnyilvánulásnak. Az utóbbi időben a magyar focipályákon több ilyen is történt, amit a külügyminiszter tűrhetetlennek tart. Hozzátette ugyanakkor, hogy miközben a felszínen az atrocitások felkorbácsolták az érzelmeket, addig Magyarország és Szlovákia, a két uniós ország között sok területen jól fejlődik az együttműködés- erősítette meg a Nap-keltében a külügyminiszter.

Riporteri kérdésre válaszolva elmondta, még nem dőlt el, részt vesz-e Magyarország a libanoni békefenntartásban, de mindenképpen csak "jelképes" jelenlétről lehet szó. Az esetleges magyar ENSZ-erőkről még ezen a héten dönteni kell - tette hozzá.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek