Közmeghallgatás Verespatak ügyében
Hétfőn Szegeden, kedden Budapesten szervez nyilvános közmeghallgatást a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a romániai Verespatakon tervezett aranybánya beruházással kapcsolatban.
Dátum: 2006-08-28 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:48.599363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Verespatakon tervezett felszíni bányában a kőzetből az aranyat ciános technológiával nyernék ki, és a mérgezőanyag-tartalmú meddőt felszíni tározókba vezetnék. Rendkívüli körülmények között mérgező anyag szabadulhat ki a tározókból, amely Magyarországot is elérheti, hasonlóan ahhoz a ciánszennyezéshez, amit a Nagybányán 2000-ben történt gátszakadás okozott a Tiszán. Katasztrófa esetén a szennyezés román területen mintegy 400 kilométert haladva a Maros folyón érné el a magyar határt, amelytől számítva összesen közel 70 kilométeren szennyezheti a Maros és a Tisza hazai szakaszát.
Mivel a verespataki bányanyitás magában hordozza mindazokat a környezeti kockázatokat, amelyek a nagybányai katasztrófát okozták, az Országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló ENSZ egyezmény lehetővé teszi az érintett magyar hatóságok és nyilvánosság részvételét a román környezeti hatásvizsgálati eljárásban: tájékozódhatnak és kifejthetik véleményüket a beruházással, illetve annak környezeti hatásaival kapcsolatban. A román hatóságoknak figyelembe kell venniük ezt a véleményt a tevékenység engedélyezéséről való döntésben.
MTI - fidesz.hu