Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Súlyos megszorítások következnek

Szeptember 1-jén számos, az Új egyensúly programhoz kapcsolódó megszorítás lép életbe. Az intézkedések összességében százmilliárdos összeget húznak ki a cégek és magánszemélyek zsebéből.


Dátum: 2006-08-28 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:49.470603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A középső áfakulcs 15-ről 20 százalékra emelkedik, ami miatt nő a gáz- és távhőszolgáltatás, a vezetékes víz, a tömegközlekedés és az élelmiszerek ára. Utóbbi az áfán túl további 10-15 százalékkal nő, mert a termelők megpróbálják a vásárlókra hárítani egyéb költségeik emelkedését.

A MÁV 8,5, a Volán átlagosan 8,1 százalékkal százalékkal adja drágábban a jegyeit, miközben az áfaemelés 4,3 százalékos növekedést indokolt volna. A BKV egyelőre nem emeli árait.

Drágulnak a kábeltévés szolgáltatások is, mert ezek a kedvezményes áfakulcs alá tartoztak eddig, és változik a gázártámogatási rendszer: évi 3000 köbméter fogyasztás esetén az állam nem ad támogatást, 1500-3000 köbméter közötti fogyasztóknál az áremelés hatása elhanyagolható. Nő a cigaretta és szeszes italok jövedéki adója.

A minimális járulékalap 125 ezer forint lesz a jelenleg minimálbér után járulékot fizető vállalkozóknál, ami a havi mintegy 30 ezer forintos járulékkiadás megduplázódását jelenti, és az összeg januárban tovább nő.

A munkavállalói járulék 2,5 százalékponttal emelkedik, 4 helyett 6 százalékos lesz az egészségügyi járulék, a cégek természetbeni juttatásainak jelenlegi 44 százalékos adója 54 százalékra emelkedik, az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés csak a minimálbér 50 százalékáig lesz adómentes.

A kormány bevezeti a 20 százalékos kamat- és tőzsdei árfolyamnyereség-adót, a hatékonyan működő vállalkozásoknak további 4 százalékos adót kell fizetniük. Az evában fizetett átalányadó 15-ről 25 százalékra emelkedik és nő a járművek átírási költsége.

Szeptember elsejétől a pedagógusok kötelező óraszáma heti 20-ról 22-re emelkedik, s érvénybe lép a bolognai képzési rendszer. A pedagógusoknak továbbá heti két óra tanítási órán kívüli munkát rendelhet el különdíjazás nélkül a munkáltató. (Emiatt a rendelkezés miatt két szakszervezet is az alkotmánybírósághoz fordult.) A háziorvosoknak havonta részletes adatokat kell küldeniük az egészségbiztosítónak. Szeptembertől lép életbe a lobbitörvény is, amelynek értelmében érdekkijárást ezentúl csak regisztrált, igazolvánnyal és diplomával rendelkező szakemberek végezhetnek.

Gyurcsány-csomag rontja a versenyképességet

Növeli a vállalatok költségeit a Gyurcsány-csomag, és rontja Magyarország mint befektetési célország versenyképességét - közölte a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara ügyvezetője. Gabriel A. Brennauer elmondta: az adóemeléssel összekapcsolt jövedelemcsökkenés végzetes hatással jár az ország gazdasági növekedésére. Ezt támasztja alá a bécsi nemzetközi összehasonlítások intézetének előrejelzése is, amely szerint a GDP-bővülés üteme az idei 4 százalékról jövőre 2,3 százalékra esik vissza, a munkanélküliségi ráta pedig 7,9-ről 8,5 százalékra nő.

hirado.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek