Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky elhatárolódott magától

Demszky ereje fogytán, amit az is jelez, hogy nem igen fedte fel a Budapest rendbehozatalát célzó terveit, csak a már futó beruházások megvalósítását ígérte meg, immáron negyedszer is - írja közleményében Kupper András.


Dátum: 2006-08-28 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:50.304358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP és az SZDSZ közös budapesti önkormányzati kampánynyitóján a két párt "házasságának megújítására" hívott fel a miniszterelnök. A patetikus szertartáson Demszky Gáborra osztották az örömapa szerepét, akinek azonban ma már csak a mosolya a régi. Az MSZP is szegénységi bizonyítványt állított ki magáról, amikor saját ambiciózus jelölt helyett egy szorgos semmittevésben elhasználódott, fáradt politikust importált.

Demszky ereje fogytán, amit az is jelez, hogy nemigen fedte fel a Budapest rendbehozatalát célzó terveit, csak a már futó beruházások megvalósítását ígérte meg, immáron negyedszer is. Ismerve a 4-es metró akadozó előkészületeit, a csupán papíron lévő hidakat, a Siemens Combino villamosok kálváriáját, illetve az általa felmagasztalt Gyurcsány Ferencet és a fővárosi embereket többszörösen sújtó programját, nem lehetnek illúzióink. A szocialista, szabaddemokrata városvezetés a kifosztottságot, elhanyagoltságot és marginalizálódást jelenti.

Demszky Gábor szocialista szövetségesei legutóbb is becsapták a budapestieket. Mást mondtak, mint amit tettek. Főpolgármester-jelöltjük vagy mértéktelenül cinikus vagy nem tudja már, mit ígért korábban, s így saját magától határolódott el, amikor azt állította: csak olyat szabad ígérni, amit be is tudnak tartani.

Az augusztus 20-ai szomorú események és a felelősség firtatása kapcsán arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szocialisták főpolgármester-jelöltje csak akkor riogat tornádóval, amikor nincs szélvihar. Ha van, hallgat. Demszky Gábor tehát nem csak városvezetőként, de Budapest védelmi parancsnokaként is csúfos kudarcot vallott. Leváltásával elhárulhat a legnagyobb akadály Budapest megújítása elől.

Kupper András

frakcióvezető

Fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció

Kapcsolódó elemek