Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öngyilkos merénylet Bagdad központjában

Öngyilkos merénylő nekihajtott hétfőn robbanóanyaggal megrakott gépkocsijával az iraki belügyminisztérium előtti rendőri ellenőrzőpontnak, tizenhat ember halálát és további mintegy negyven sérülését okozva.


Dátum: 2006-08-28 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:50.633333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A reggeli órákban történt a robbantásos merénylet, amikor nagy a forgalom Bagdad központjában, ahol a belügyminisztérium épülete áll. Egy helyi rendőrparancsnok közlése szerint nyolc rendőr van a halálos áldozatok és tizenhét a sérültek között. Még egyetlen szervezet sem jelentkezett a támadás megszervezőjeként, de a hatóságok szunnita arab szélsőségeseket gyanítanak a merénylet mögött. Szunnita csoportok már korábban is számos hasonló támadást intéztek állami intézmények és a biztonsági erők tagjai ellen. A belügyminisztérium ráadásul síita irányítás alatt áll, s a szunnita fegyveres csoportok gyakran vesznek célba síitákat a hónapok óta dúló felekezeti háborúskodásban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek