Magyarország az adó miatt nem lesz versenyképes
Az Európai Unióban az adók versenye is folyik, ezért Magyarország a jelenlegi magas áfa-szinttel nem lesz versenyképes - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn, a szövetség kereskedelmi és szolgáltató szekciójának sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-11-11 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:50.566091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A VOSZ irreálisnak tartja, hogy az iparűzési adó az árbevétel 2 százalékát is elérheti, mert véleményük szerint az önkormányzatok pazarlóak.
Demján Sándor szerint, ha Magyarország gazdaságilag is fel akar zárkózni az unióhoz, akkor kedvező adófeltételeket kell teremtenie. Kérdésre válaszolva elmondta: a VOSZ ellenzi a telefon, illetve a reprezentáció költségeire készülő áfa-szabályokat, ha azokon nem változtatnak az előterjesztők, akkor a szervezet az Alkotmánybírósághoz fordul. Szólt arról, hogy a csatlakozást követően erős munkaadói érdekképviseletre van szükség ahhoz, hogy eredményesen lehessen lobbyzni források megszerzéséért.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a VOSZ kereskedelmi és szolgáltató szekciója azért alakult, hogy megfelelően tudja érvényesíteni a szakma érdekeit.
Krisán László, a szekció elnöke, a Skála-Divat Rt. kategória menedzsment igazgatója elmondta, hogy a szekció 127 taggal alakult, és a tagok éves forgalma 3 ezer milliárd forint. Így megfelelő gazdasági erővel rendelkeznek ahhoz, hogy a kereskedelmi és szolgáltató szakma érdekeit érvényesítsék. A szekció elnöke közölte: a 2003. évi költségvetéshez olyan
javaslatokat dolgoznak ki, amelyek a kereskedelmi és szolgáltató szakma érdekeit, a feketekereskedelem visszaszorítását szolgálják. A tájékoztatón elhangzott, hogy a szekció jelentkezett az Euro-Commerce brüsszeli székhelyű európai kereskedelmi szervezetbe.
MTI - fidesz