Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előre hozott választások Izraelben

Izraelben január 28-án tartják az előre hozott parlamenti választásokat. Erről a knesszet jogi bizottsága döntött hétfőn. A jelenlegi parlamentet a választások kiírása előtt fel kell oszlatni. A választás kiírására azért volt szükség, mert a nemzeti egységkormány a költségvetési vitát követően felbomlott, a munkapárti miniszterek távoztak a kabinetből.


Dátum: 2002-11-11 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:50.855214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ariel Saron miniszterelnök ezt követően több jobboldali politikust - köztük Saul Mofazt védelmi miniszterként, Benjamin Netanjahu volt miniszterelnököt külügyminiszterként - bevont a kormányába.

Netanjahu, aki Saron legfőbb ellenfele a Likud párt vezetéséért vívott küzdelemben, csak azzal a feltétellel vállalta el a külügyi tárca vezetését, ha a kormányfő kiírja az idő előtti választásokat.

A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint a választásokon a Likud előretörése várható, míg az Izraeli Munkapártnak több mandátum elvesztésével kell számolnia. Az előrejelzésekből ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy egyetlen párt sem szerezhet abszolút többséget, ezért a következő izraeli kormány is több párt koalíciója lesz majd.

MTI - fidesz

Kapcsolódó elemek