Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tom Lantos nem adna segélyt Libanonnak

A Libanonnak szánt 230 millió dolláros amerikai segély befagyasztását szorgalmazza Tom Lantos demokrata képviselő - közölte hétfőn internetes honlapján a The Conservative Voice hírmagazin.


Dátum: 2006-08-28 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:28:58.303941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai képviselőház külügyi bizottságának rangidős demokrata párti tagja a hét végén az izraeli kormány vezető tisztviselőivel, köztük Ehud Olmert miniszterelnökkel tárgyalt.

A magyar származású politikus a megbeszélések után kijelentette: az amerikai kormánynak mindaddig nem szabadna folyósítania a beígért segélyt, amíg a libanoni kormány nem vonja ellenőrzése alá a Szíriával közös határszakaszt, és nem akadályozza meg, hogy újabb fegyvereket csempésszenek a Hezbollah síita szervezet gerillái számára.

George Bush elnök egy hete jelentette be, hogy az Egyesült Államok 230 millió dolláros segélyt ad Libanonnak humanitárius és újjáépítési célokra.

Lantos fontosnak nevezte a Libanon részére előirányzott segélyt, de azt mondta, "ezt a segélycsomagot addig vissza kell tartani, amíg a libanoni kormány nem viselkedik felelősségteljesen".

A demokrata képviselő azt mondta, hogy a "lyukacsos" libanoni-szíriai határ hozzájárulhat ahhoz, hogy a Hezbollah-támadások a jövőben megismétlődjenek. Nem engedhető meg, hogy a síita szervezetet újra felfegyverezzék - tette hozzá.

Az Izrael és a Hezbollah közötti 34 napos háborúskodást lezáró tűzszünet értelmében a szíriai határvonalat a libanoni kormánynak kell felügyelnie, a térségbe telepítendő 15 ezer főnyi ENSZ-erő csak akkor segíthet ebben, ha Bejrút külön felkéri erre.

Amír Perec izraeli védelmi miniszter vasárnap közölte: Izrael azt várja, hogy a nemzetközi felügyeleti erő ellenőrizze a libanoni határállomásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek