Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javaslatok a konvergenciaprogrammal kapcsolatban

A Fidesz ismét javaslatot tesz a költségvetési tanács felállítására - közölte Szijjártó Péter az ATV hétfő esti háttérműsorában.


Dátum: 2006-08-29 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:00.973953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz szóvivője elmondta: a Fidesz a költségvetési tanács felállítására abban a csomagban tesz javaslatot, amelyet kedden Navracsics Tibor frakcióvezető ad át Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szijjártó Péter azt közölte: a keddi négypárti egyeztetésen Navracsics Tibor négy javaslatot nyújt át a konvergenciaprogrammal kapcsolatban, az egyiknek része lesz a költségvetési tanács felállítása. A Fidesz a javaslatokkal a kiszámítható költségvetést, a gazdaság fejlesztését akarja előmozdítani - hangoztatta a szóvivő, aki arról is beszélt, hogy a járulékcsökkentést továbbra is jó eszköznek tartanák a hiány lefaragásához.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek