Ismét lezuhant egy gép az USA-ban
Lezuhant egy kisrepülőgép hét emberrel a fedélzetén helyi idő szerint hétfőn az Egyesült Államokban.
Dátum: 2006-08-29 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:01.581452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A baleset Kentucky államban történt, mintegy 160 kilométerre Lexingtontól, ahol egy repülőszerencsétlenség 49 emberéletet követelt a hét végén. Egyelőre nem tudni, hogy a hétfői balesetnek van-e túlélője - közölte a szövetségi légi közlekedési hivatal (FAA) szóvivője. A kétmotoros Cessna 401 típusú gép a texasi Wichita Fallsból szállt fel, úti célja nem ismert, mivel a pilóta nem adott le repülési tervet - közölte a szóvivő.
Vasárnap a Comair légitársaság utasszállító gépe ötven személlyel a fedélzetén a Kentucky államban fekvő Lexingtonból indult el Atlanta felé, ám nem sokkal a felszállás után a repülőtérhez közeli erdőbe zuhant, és a becsapódáskor azonnal kigyulladt. A katasztrófát csak a segédpilóta élte túl. A vizsgálat elsődleges eredményei szerint a tragédiát az okozta, hogy a gép a repülőtér két kifutópályája közül a kereskedelmi járatok által nem használatos, rövidebb kifutópályáról szállt fel. Folyik a vizsgálat annak megállapítására, miért választotta a pilóta a rövidebb kifutópályát.
MTI - fidesz.hu