Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyenlőtlen erőviszonyok

Egyetlen, a polgári oldal által benyújtott, a Magyar Rádió Közalapítvány, illetve az ORTT beszámolóival kapcsolatos módosító indítványt sem támogatott a kormánypárti többség az Országgyűlés kulturális bizottságának hétfői ülésén.


Dátum: 2002-11-11 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:51.455357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elutasításra találtak Homa János fideszes tag azon indítványai, amelyek a határozati javaslatok módosításával elfogadásra javasolták volna a Magyar Rádió Közalapítvány 1997 áprilisa és 2002 márciusa közötti tevékenységéről szóló beszámolókat. A jelenlegi javaslatok szerint az első évi beszámolót a Ház tudomásul venné, a többit nem fogadná el. Hasonlóan döntött a többség Sági József szintén fideszes képviselő indítványáról is, aki az ORTT 2001. évi tevékenységéről szóló beszámolóhoz tartozó országgyűlési határozati javaslat elfogadását kezdeményezte.

Homa János úgy vélekedett: nem elegendő indok a Magyar Rádió Közalapítvány beszámolóinak elutasítására az a kormányoldal által hangoztatott érv, hogy a támogatással saját korábbi kijelentéseikkel kerülnének szembe, mivel jóváhagynák a csonka kuratórium működése idején történteket. A honatya szerint a rádió kuratóriuma nem büntethető a médiatörvény hiányosságaiért. Hozzátette: ha az előző ciklus kormánypártjai nem delegáltak volna tagokat a grémiumba, az működésképtelenné vált volna. A szocialista párti Szabó Zoltán ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban nem a kuratórium összeállításának módja, hanem a "súlyos anomáliát mutató működés" miatt nem tartják elfogadhatónak a beszámolókat.

Az Országos Rádió és Televízió Testület tavalyi tevékenységére vonatkozó beszámolóval kapcsolatban a fideszes Szalai Annamária úgy fogalmazott: a médiahatóság elnöke által a múlt heti plenáris ülésen elmondottak megdöntötték a kormánypártok érveit. Szabó Zoltán erre reagálva azt közölte, fenntartják korábbi, elutasító álláspontjukat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek