Szeptemberben tüntetnek a diákok
Szeptember 21-én a fővárosban, a Kossuth téren tartja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) demonstrációját a tandíj ellen.
Dátum: 2006-08-29 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:04.542595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schöberl Márton elnökségi tag keddi budapesti sajtótájékoztatón közölte: várnak minden felsőoktatási hallgatót és magyar állampolgárt, akik egyetértenek azzal, hogy a felsőoktatásban valódi reformra és nem tandíjra van szükség. Minden magyar állampolgárra számítanak, de semmilyen párt támogatásából nem kérnek - mondta. A délután öt órakor kezdődő demonstrációra minimálisan 10 ezer részvevőre számítanak. Hangsúlyozta: a tüntetés nem cél, hanem eszköz, hogy a kormány, a parlament felé valódi társadalmi igényt jelenítsenek meg.
Kérdésre válaszolva elmondta: a szeptember 21-i demonstrációtól függetlenül más figyelemkeltő akciókra is kell számítani, többek között Debrecenben és Szegeden, de több egyetemi városból is jelezték a hallgatói önkormányzatok hasonló akciókban gondolkodnak. Schöberl Márton közölte: soha nem mondták, hogy teljes mértékben tandíj ellenesek, azonban jelen formájában semmiképpen sem tudják elfogadni azt. Megjegyezte: továbbra is nyitottak az egyeztetésre.
A szeptemberi demonstrációról több civil szervezettel is egyeztettek, jelezte részvételi szándékát többek között a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, illetve a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete is támogatja a megmozdulást és meghirdeti a hallgatói akciót a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete is. Arra a felvetésre, hogy terveznek-e most hosszabb demonstrációt hasonlóan az 1995-ös tandíj-ellenes tüntetéshez, "sátorveréshez", közölte: amennyiben a mostani tüntetés illetve a tárgyalások nem vezetnek eredményre, az önkormányzati választások után nem zárkóznak el a hagyományok felélesztésétől.
MTI - fidesz.hu