Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Büntetik a keresztény hit hirdetését Algériában

Büntetéssel sújtják a jövőben a muzulmán lakosság körében végzett keresztény hitterjesztést Algériában - adta hírül kedden a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség.


Dátum: 2006-08-29 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:09.061166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Abdelaziz Buteflika algériai elnök által aláírt, sok vitát kiváltó törvény megszegőit kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel, illetve tízezer euróig terjedő pénzbírsággal sújthatják. A hétfőn hatályba lépett jogszabály tiltja továbbá a "hittérítő célzatú írások" előállítását, terjesztését vagy birtoklását. A német alapítású Emberi Jogok Nemzetközi Társasága (IGFM) szerint a törvény megsérti az emberi jogokat, különös tekintettel a vallásszabadsághoz való jogra.

Megfigyelők szerint a törvény meghozatalának hátterében két tényező áll: egyrészt az algériai politikai elit jó viszony kialakítására törekszik az iszlám erőkkel, másrészt Algírt aggasztja, hogy a kormányzat arabosító politikájával szemben egyre jelentősebb ellenállást mutató kabil közösség körében igen nagymértékű áttérés indult meg a keresztény hitre. Az ország északi részén lakó, önálló nyelvvel és kultúrával bíró népcsoport körében számos evangélikus és metodista vallási közösség alakult az elmúlt években.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek