Viszlát drog-stop
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága hat kormánypárti igen szavazattal, öt ellenzéki nem ellenében általános vitára alkalmasnak találta a büntető törvénykönyv és más büntetőjogszabályok módosításáról szóló előterjesztést hétfőn. Kovács Zoltán fideszes képviselő véleménye szerint a kábítószerre vonatkozó tényállások módosításával visszalépés történik. Mint mondta, a drogkereskedelem szorosan összekapcsolható a nemzetközi bűnözéssel, illetve bizonyos fokig a terrorizmussal, ezért nem indokolt az enyhítés.
Dátum: 2002-11-11 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:52.044863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert szintén fideszes honatya azt tudakolta a kormány képviselőitől: miért csökkentenék 15 évre a jelentős mennyiséggel elkövetett kábítószer-kereskedés büntetési tételét. Megjegyezte, hogy arra korábban a terrorcselekményekre is alkalmazható életfogytiglani szabadságvesztést is kiszabhattak.
Demeter Ervin a Fidesz képviseletében azt hangsúlyozta, hogy a kábítószer-kereskedelemmel sokszor a terrorista szervezetek anyagi bázisukat teremtik meg, ezért a fenyegetettség csökkentése a világban jelenleg tapasztalható tendenciákkal való szembefordulás.
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetése kapcsán a kormány képviselője elmondta: a személyi juttatások területén a köztisztviselői és a közalkalmazotti törvény módosításából fakadó növekedés tapasztalható, a dologi kiadásoknál "enyhe növekedés" érezhető, míg az intézményi beruházásoknál az az elv érvényesült, hogy jövőre visszafogják a központi beruházásokat.
Demeter Ervin szerint viszont a dologi kiadásoknál a számok az ideihez képest egymillió forintos csökkenést mutatnak, a központi beruházások rovatnál pedig nulla forint szerepel, ami a köznyelvben a megszüntetést jelenti.
MTI - fidesz.hu