Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy kurd terrorszervezet vállalta magára a merényletet

A Kurdisztán Szabad Sólymai (TAK) elnevezésű kurd terrorszervezet jelentkezett kedden az előző napi antalyai robbantásos merénylet elkövetőjeként is, amelynek három halottja és több tucat sebesültje van.


Dátum: 2006-08-29 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62481
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:09.934267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A TAK vállalta hétfőn a vasárnap esti négy robbantást, amelyeket Marmaris égei-tengeri üdülővárosban, illetve Isztambulban követtek el, és amelynek összesen 27 sérült áldozata volt, köztük 10 brit turista. A szervezet hétfőn és kedden is közölte internetes honlapján, hogy bosszúból követik el tetteiket amiért a török hatóságok fogva tartják Abdullah Öcalant, a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadószervezet vezetőjét. Felszólították a külföldieket, tartsák magukat távol Törökországtól, mert "nem biztonságos".

A kurd többségű területek függetlenségéért 1984 óta fegyveres harcot folytató, az EU-ban és az Egyesült Államokban terrorista szervezetként számon tartott PKK-t a Sólymok irányítójának tartják a hatóságok. Öcalan életfogytig tartó börtönbüntetését tölti.

Az antalyai pokolgépet valószínűleg távirányítással hozták működésbe egy moped csomagtartójában a földközi-tengeri üdülőváros bevásárlónegyedében, egy éttermeknek helyet adó épület előtt, a motorkerékpárok számára fenntartott parkolóhelyen - írták kedden a török lapok. A török hatóságok közlése szerint a halálos áldozatok mind török állampolgárok: egy 18 éves diák, egy 20 éves fiatalember és egy nyugalmazott rendőr. Akif Aktug, az antalyai rendőrség szóvivője húsz sebesültről számolt be, hozzátéve, hogy egyikük állapota súlyos. A CNN Türk hírtelevízió szerint a sebesültek száma eléri a 87-et, s köztük 14, különböző nemzetiségű külföldi turista van. Torma Tamás ankarai magyar konzul szerint nincs magyar a sérültek között.

A Sabah című török napilap szerint a hatóságok három gyanúsítottat keresnek a robbantással összefüggésben. Kedd reggelig a török rendőrség hivatalosan semmit sem közölt arról, hogy mi okozhatta a robbanást. A hatóságok hétfő este közölték, hogy a többivel egyidejűleg tervezett merényletet hiúsítottak meg az ugyancsak az Égei-tenger partján fekvő Izmir nagyvárosban, ahol letartóztatták a PKK egy tagját és öt cinkosát, valamint lefoglaltak 2,5 kilogramm plasztik robbanóanyagot. A keddre virradó éjszaka nyugalomban telt Törökországban. A törökországi merényletek nyomán két nagy német utazási iroda, a TUI és a Thomas Cook felajánlotta ügyfeleinek a törökországi helyfoglalások ingyenes átírását más helyszínekre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek