A Fidesz Budapesten is átvette a vezetést
A Szonda Ipsos felmérése szerint már nem csak országosan, hanem a fővárosban is vezet a Fidesz.
Dátum: 2006-08-29 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:16.499066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója az InfoRádióban azt mondta: országos átlagban 35 százalékon áll a legnagyobb ellenzéki párt, és 23 százalékon a nagyobbik kormánypárt.
Budapesten mindkét tömörülésnek alacsonyabb a támogatottsága. A Fidesz 30, míg az MSZP 26 százalékon áll. Itt ugyanis az országos átlaghoz képest nagyobb támogatással bírnak a kis pártok.
InfoRádió - fidesz.hu