Már nincsenek életveszélyben a tűzijáték sérültjei
Már nincs életveszélyben az a két ember, akik az augusztus 20-i viharban megsérültek, állapotuk lassan javul; a vihar után több száz sérültet szállítottak öt különböző budapesti kórházba, de már csak tizennégy sérült szorul kórházi kezelésre - tájékoztatták a kórházak az MTI-t kedd délután.
Dátum: 2006-08-29 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:18.794590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Péterfy Sándor Utcai Kórházban javult az állapota annak a 15 éves lánynak, akit az augusztus 20-i vihart követően életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba; a lány már nincs életveszélyben, a szubintenzív osztályról hétfőn az intenzív osztályra helyezték át - közölte a kórház ápolási igazgatója, Babonits Tamásné.
Hozzátette: a súlyos belső sérülések és törések miatt kezelt lány gyógyulása viszont még heteket vesz igénybe.
A kórház tájékoztatása szerint egy 25 éves férfi súlyos bordatöréssel szintén az intenzív osztályon fekszik, az ő gyógyulása is hosszú hetekig eltart.
A kórházban még öt sérültet ápolnak, közülük hárman várhatóan a jövő héten hazamehetnek.
Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet főigazgatója kedd délután az MTI-nek elmondta: egy beteg még továbbra is súlyos állapotban fekszik az intenzív osztályon, de állapota "rohamosan javul". Szita János hozzátette: az életveszélyes sérültet vasárnap vették le a lélegeztető gépről, de a teljes felgyógyulása még heteket vehet igénybe.
Tájékoztatása szerint a kórházban még egy beteget ápolnak, aki szintén az augusztus 20-i viharban sérült meg, őt várhatóan csütörtökön már hazaengedik.
A Szent János Kórház tájékoztatása szerint egy sérültet még mindig az intenzív osztályon kezelnek súlyos sérülésekkel. Egy ember az ortopédia, egy az idegsebészeti osztályon szorul még kezelésre. A kórházban már csak négyen fekszenek, egy beteget szerdán hazaengednek.
A Madarász Utcai Gyermekkórház és Rendelőintézetben már csak három gyermeket ápolnak; állapotuk javult. Két gyermeket a hétvégén bocsátottak haza.
A Károly Sándor Kórházból hétfő délután engedték haza az utolsó sérültet, aki ápolásra szorult.
MTI - fidesz.hu