A blokád feloldását sürgette az ENSZ főtitkára
Az ENSZ főtitkára szerint Izraelnek fel kell oldania a Libanon elleni blokádját. Kofi Annan azután beszélt erről, hogy Jeruzsálemben Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel tárgyalt.
Dátum: 2006-08-30 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:29.689341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A világszervezet vezetője hangsúlyozta: a blokád megszűntetése feltétlenül szükséges a libanoni gazdaság háború utáni talpra állásához.
Kofi Annan reményét fejezte ki, hogy Izrael visszavonja erőit Libanonból, amint legalább ötezer ENSZ-békefenntartó lesz a közel-keleti arab országban.
A libanoni síita Hezbollahnak pedig feltételek nélkül szabadon kell bocsátania a fegyveresei által elrabolt két izraeli katonát - tette hozzá.
Ehud Olmert arról beszélt, hogy Izrael akkor oldja fel a Libanonnal szembeni zárlatot, ha teljesül a Biztonsági Tanács tűzszünetről rendelkező határozatának összes előírása.
MTI - fidesz.hu