Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyógyszerészek aggódnak a Zöld könyv miatt

A Magyar Orvosi Kamara után két másik egészségügyi kamara is aggodalmának adott hangot, hogy esetleg - a kormány intézkedése nyomán - megszűnik a kötelező kamarai tagság.


Dátum: 2006-08-30 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:34.025493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gyógyszerész kamara a minisztérium felhatalmazására a Zöld könyv gyógyszer-forgalmazási fejezetét is újrafogalmazta, de erre a minisztérium részéről nem kaptak választ, csak azt az ígéretet, hogy a miniszter a kormány elé viszi véleményüket.

- Hogyan készültek, még milyen anyagokat készítettek?

- A Magyar Gyógyszerész Kamara, illetve a gyógyszerészek komolyan vették azt, hogy itt társadalmi és szakmai vita folyik a Zöld könyvvel kapcsolatban. Most már lassan egy hónapja megpróbáljuk azokat a hatástanulmányokat, elemzéseket, nemzetközi tapasztalatokat részben a közvélemény, részben pedig a minisztérium elé tárni, amelyek gyakorlatilag segítenének abban, hogy milyen irányba szükséges vagy kell a gyógyszerellátás átalakítása - mondta Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke. De úgy tűnik, hogy itt a politikai döntés már megszületett, és arra nincs lehetőség, hogy szakmai egyeztetéseken, vitákon finomítsuk a dolgokat. Megszületett a döntés, tudomásunk szerint a koalíciós megállapodásban, még amikor a kormány felállt.

- Az önök bármilyen javaslata bekerült-e a konvergencia programba?

- Nem került be. Magam is azon csodálkozom, hogy a konvergencia programba olyan elemek kerültek be az egészségügyi reform kapcsán, amelyek a mi véleményünk szerint költségvetési kihatással nincsenek, vagy ha vannak, akkor a gyógyszerkassza növekedését, a gyógyszerfogyasztás növekedését fogják generálni. Az meg teljesen érthetetlen, hogy a két egészségügyi kamara, az orvosi kamara és a gyógyszerész kamara lebontása, az útból való eltakarítása, a kötelező egyeztetésből való kizárása miért része a költségvetési egyensúly kialakításának, európai uniós javaslatának.

A Védegylet propagandaanyagnak tartja a Zöld könyvet

A civil szervezet tagjai szerint a kiadvány nem ad világos javaslatokat az egészségügy problémáira.

A Zöld könyv alapvetően nem egy szakmai jellegű írás, hanem a politikai marketing eszközeivel kívánja bemutatni az új egészségügyi vezetés szándékait - mondta Solymosi Tamás orvos, a Védegylet szakértője.

A szakértő egyetért azzal, hogy aki tudna, de nem fizet járulékot, az ne kapjon ugyanolyan ellátást, mint aki hozzájárul a költségekhez. De szerinte a Zöld könyvből az sejthető, hogy mindenki csak egy kiegészítő biztosítással jutna hozzá ahhoz az ellátáshoz, amelyet eddig megkapott. A vizitdíj ellen sincs elvi kifogása a szervezetnek, de csak társadalmi egyetértés mellett vezetné be. Nem vitatják, hogy kórházbezárásokra szükség lesz, viszont úgy gondolják, a Zöld könyv nem a helyes sorrendet követi. Tehát mielőtt felszámolná a kórházi ágyakat, nem erősíti meg a járóbeteg ellátást.

Ha az eddig ingyenes gyógyszerekért is fizetni kell majd, azt jogosnak tartja a Védegylet, hisz sokan fölöslegesen is szednek gyógyszert, de kérdésesnek tartja, valóban a rászorulókhoz jut-e el majd a támogatás. Végül kifogásolják, hogy a korrupciós lánchoz, amelyben eldől, melyik gyógyszer kap támogatást, nem akar hozzányúlni a kormány.

radio.hu

Kapcsolódó elemek