Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

PDSZ: egy éven belül tízezer pedagógus is elveszítheti állását

Egy éven belül tízezer pedagógus is elveszítheti az állását a kötelező óraszám emelése miatt a konvergenciaprogramban foglaltak szerint - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2006-08-30 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:36.642546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érdekvédő elmondta, a konvergenciaprogram oktatási reform fejezetében szó szerint szerepel, hogy a kötelező óraszám emelése 2006/2007-ben mintegy tízezer fő munkaidő alapjának megtakarítását jelenti. Ez a szám azonban még ennél is magasabb lehet két-három éven belül a nem most, hanem 2007 szeptemberében életbe lépő emelés hatására - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Kerpen Gábor közölte: aki azt mondja, hogy kevesebb pedagógus, kevesebb pénzért több feladatot ellátva színvonalas oktatást tud biztosítani, az vagy önmagának is, vagy "csak" a társadalomnak hazudik.

A most szeptemberben életbe lépő "heti két óra ingyenmunka" miatt ugyanakkor évente nominálisan 100 ezer forinttól esnek el a pedagógusok Kerpen Gábor becslése szerint.

A PDSZ szerint mindenkiért ki kell állni a közszférában, de a legfontosabb napi feladatának a közoktatásban dolgozók érdekeinek védelmét nevezte jelen pillanatban. Az érdekvédő úgy értékelte, hogy a kormány hibájából a mostani tanévkezdés nem a gyerekekről, hanem az intézményvezetők bizonytalanságáról, félelmeiről szól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek