Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szabadságért és a demokráciáért: Orbán Viktor amerikai kitüntetése

A washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány kuratóriuma Orbán Viktornak ítélte oda az idén a Truman-Reagan Szabadság Díjat. Az alapítvány másik két kitüntetettje Joseph Lieberman amerikai demokratapárti szenátor és Philip Crane republikánus képviselő.


Dátum: 2002-11-11 21:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:53.872675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alapítvány kuratóriuma olyan személyiségeknek ítéli oda minden évben a díjat, akik megítélésük szerint sokat tettek a szabadság és a demokrácia előmozdításáért.

A díjat a keddi washingtoni ünnepségen Orbán Viktor nevében Németh Zsolt, a FIDESZ alelnöke veszi át - tájékoztatta az alapítvány az MTI-t.

A díjat korábban megkapta többek között Elena Bonner, Andrej Szaharov ellenzéki tudós özvegye, Vytautas Landsbergis, volt litván elnök, Wei Jing Seng, 19 évre bebörtönzött kínai emberi jogi harcos és Jesse Helms szenátor, Vlagyimir Bukovszkij szovjet disszidens, emberi jogi aktivista.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek