A török hadsereg bekeményít
A török hadsereg egy hadosztállyal erősítette meg az ország délkeleti részén állomásozó erőit avval a céllal, hogy hatékonyabbá tegye a kurd fegyveresek elleni harcot - adta hírül szerdán az NTV török hírtelevízió.
Dátum: 2006-08-30 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:37.227222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A televíziós csatorna tájékoztatása szerint három dandárral erősítik meg az ország délkeleti részén fekvő, Iránnal és Irakkal határos régióban szolgáló hadosztályt, felszámolják azonban a Törökország európai részén fekvő Edirne városában állomásozó gyalogoshadosztályt. A betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) harcosainak beszivárgását megakadályozandó, Törökország már hónapokkal ezelőtt megerősítette a 330 kilométer hosszú iraki határsávban szolgáló erőit. Az ország európai részéből a térségbe átcsoportosított egységek is a térség szorosabb ellenőrzését célozzák.
Az NTV értesülései szerint a török hadsereg és csendőrség keretében szolgáló erők egyharmada állomásozik az ország kurdok lakta keleti és délkeleti részein terrorelhárítási és határellenőrzési feladatokkal megbízva. Mintegy félmilliós hadseregével Törökország rendelkezik a második legnagyobb létszámú hadsereggel a NATO-ban.
Újabb robbanás történt szerdán a Földközi-tenger partján fekvő Mersin városában. A szeméttárolóba rejtett pokolgép detonációja következtében egy asszony megsebesült. A rendőrség őrizetbe vett egy gyanúsított férfit.
Több százan tüntettek Marmarisban a kurd szélsőségesek által az elmúlt napokban elkövetett pokolgépes merényletek ellen. Az Anadolu török hírügynökség jelentése szerint a tüntetés résztvevői kurdellenes jelszavakat skandáltak. Az égei-tengeri üdülőhelyen 21 személyt, köztük tíz brit turistát sebesített meg vasárnap három pokolgép, míg egy negyedik robbantás, amely Isztambulban következett be, hat embert sebesített meg. A dél-törökországi Antalya üdülőhelyén pedig hárman haltak meg és több tucatnyian megsebesültek a hétfői pokolgépes merényletben. A fenti merényletek elkövetését időközben a Kurdisztán Szabad Sólymai (Teyrebazen Azadya Kurdistan - TAK) nevű fegyveres kurd szervezet vállalta. Közleménye szerint "mindaddig bombák fognak robbanni szerte Törökországban", amíg Abdullah Öcalan, a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt vezetője fogságban van. A közlemény újfent felszólította a külföldieket, tartsák magukat távol Törökország turisztikai régióitól.
A török biztonsági erők 74 kilogramm plasztik robbanóanyagot és 15 rakétavetőt foglaltak le az iraki határ közelében, röviddel marmarisi és antalyai pokolgépek felrobbanása után - adta hírül szerdán a CNN-Türk televíziós csatorna. A hatóságok feltételezése szerint a C4-es típusú robbanóanyagot és a rakétavetőket a Kurd Munkáspárt tagjai csempészték Irakból Törökországba. A robbanóanyagra rutinellenőrzés során bukkant rá a török csendőrség. A törökországi kurd szélsőségesek és más terrorista szervezetek is gyakran használják robbantásos merényleteikhez a C4-es típusú plasztik robbanóanyagot, amelyet 1966-ban fejlesztettek ki az akkori Csehszlovákiában.
MTI - fidesz.hu