Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rumsfeld "újfajta fasizmust" emleget

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter minden korábbinál hevesebb támadást intézett a Bush-kormány iraki háborús és terrorizmusellenes politikáját bírálók ellen, mint mondta, a kritikusok egy "újfajta fasizmust" igyekeznek lecsillapítani.


Dátum: 2006-08-30 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:37.825146, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az NBC országos televízió szerdai híradása és a vezető napilapok beszámolói szerint Rumsfeld a Utah állambeli Salt Lake Cityben, egy veterán találkozón intézett kirohanást azok ellen, akik a terrorizmus elleni globális háborút ellenzik. A Bush-kormányt e téren támadókat azokhoz hasonlította, akik az 1930-as években Hitlert és a náci Németországot akarták megszelídíteni. "Azért hozom fel ezt a történelmi leckét, mert, hangsúlyozom, hasonló kihívással nézünk szembe, az új típusú fasizmus növekvő fenyegetésével kell leszámolnunk" - fogalmazott. Rumsfeld szóhasználata George Bush közelmúltbeli, visszatetszést keltő megfogalmazását idézi; az elnök a Nagy-Britanniában meghiúsított terrormerényletek hírére úgy reagált, az "iszlám fasiszták" mindent eszközt felhasználnak, hogy csapást mérjenek Amerikára.

A Los Angeles Times tudósítása szerint Rumsfeld szokatlanul durva hangnemet használva azt mondta: a kormány bírálói "erkölcsi és értelmi eltévelyedésben szenvednek" a nemzet biztonságát fenyegető kérdésben. A bírálóknak nincs merszük visszaütni - tette hozzá. Rumsfeld nem részletezte, kit bírál, de kritikája a novemberi általános választások előtt nyilvánvalóan a Demokrata Párt ellen irányult. A demokrata pártvezetés ugyanis szüntelenül támadja a kormányt a szerinte elhibázott iraki háborús politika miatt, és a védelmi minisztert azzal vádolja, hogy a félelemből igyekszik politikai tőkét kovácsolni.

Rumsfeld az utóbbi években végrehajtott terrortámadásokat felsorolva azt hangoztatta: mindenki számára nyilvánvaló kell, hogy legyen, a gyűlölködő szélsőségeseket, a terroristákat nem megbékíteni kell, hanem fel kell venni velük a harcot. Mint az újság megjegyezte, a védelmi tárca vezetőjének szónoklata része a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek ötödik évfordulóját megelőző fehér házi kampánynak. A Bush-kormányzat azt a stratégiát választotta, hogy a korábbiaknál is harciasabb módon kiáll a terrorellenes politika folytatása mellett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek