Izrael egyedül is kezelheti az iráni atomproblémát?
Izraelnek magának kell foglalkoznia az Iránból leselkedő nukleáris fenyegetéssel, amennyiben a nemzetközi közösségnek nem sikerül véget vetni az iráni atomfegyverkezési programnak - vélekedik egy, a New York-i egyetemen oktató közel-keleti szakértő.
Dátum: 2006-08-30 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:41.278415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alon Ben-Meir a Jediót Ahronót című izraeli újság internetes kiadásában szerdán kifejtette: ha Irán elsajátítja az atomfegyver gyártásának a technológiáját, az egyfajta kritikus pontot jelentene Izrael számára. Márpedig ez az időpont egyre közelebbinek tűnik.
Izraeli titkosszolgálatok abból indulnak ki, hogy Irán két éven belül képes lehet atomfegyver előállítására. Ez ellentmond az amerikai hírszerzés (CIA) eddigi feltevésének, amely szerint ehhez még 5-10 évre van szüksége Teheránnak - írta Ben-Meir. Szerinte az iráni elnök ismételt és egyértelmű fenyegetéseinek hallatán, amelyekkel Mahmúd Ahmadinezsád a zsidó állam megsemmisítését sürgette, egyetlen izraeli kormány sem lehet olyan ostoba, hogy ne vegye komolyan ezeket.
Itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség végre felnyissa a szemét, és egységesen lépjen föl, megelőzendő egy hatalmas méretű katasztrófát - sürgette a szakértő. - Iránnak értésére kell adni, hogy az atomprogramjáról folyó tárgyalások kudarca esetén nem holmi erőtlen szankciókra, hanem kényszerítő intézkedésekre, köztük blokádra kell számítania. Az amerikai kormányra hárul a felelősség, hogy mindent elkövessen az Irán jelentette nukleáris fenyegetés felszámolása érdekében - írta Ben-Meir az internetes újságban.
MTI - fidesz.hu