Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

18 ezer eltűntet tartanak nyilván

Hét évvel a nyugat-balkáni háborúk befejeződése után még mindig több mint 18 ezer eltűntet tartanak nyilván Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban - közölte szerdán Belgrádban a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője.


Dátum: 2006-08-30 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:29:43.292330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eltűntek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón Mona Sadek elmondta, hogy a szervezet összesen 33 ezer személy eltűnéséről kapott bejelentést, kétharmadukat Bosznia-Hercegovinából. A keresetteknek közül csak mintegy 15 ezernek a sorsára sikerült fényt deríteni, több mint 18 ezer emberről máig sem tudni, mi történt vele az 1991-től 1999-ig tartó harcok során. Túlnyomó többségüknek, mintegy 13 ezernek Bosznia-Hercegovinában veszett nyoma, de Horvátországba és Koszovóban is még mindig több mint két-kétezer embert keresnek. A Nemzetközi Vöröskereszt tisztségviselője hangsúlyozta, hogy az általa ismertetett számok csupán területi megoszlást jelentenek, az eltűntek nemzeti hovatartozásáról nem vezetnek nyilvántartást.

Mona Sadek bírálta a horvát, a bosnyák és a szerb hatóságokat, mert a reálisan elvárhatónál lassabban végzik az eltűntek azonosítását, dossziéik lezárását. A folyamat felgyorsítására pedig szükség lenne, s nemcsak kegyeleti okokból, hogy a hátramaradottak megnyugodva gyászolhassák elveszített hozzátartozóikat, hanem azért is, mert az eltűntek sorsa körüli bizonytalanság számos jogi, gazdasági és magánéleti problémát okoz családtagjaiknak, a nyugdíjak rendezetlenségétől a bizonytalan családi állapoton keresztül a megoldatlan gyámsági ügyekig.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek