Megsemmisítik a TU-22-es nehézbombázókat
A kelet-ukrajnai Poltavánál, majd a dél-ukrajnai Mikolajiv katonai repülőterén a héten megkezdik a Tu-22-es nehézbombázók szétszerelését. Az ukrán védelmi minisztérium tájékoztatása szerint akövetkező két és fél év alatt harmincegy leírt, harcképtelennek minősített Tu-22-es nehézbombázó leszerelését tervezik, ebből tizenkét Tu-22M3 típusú repülőgépet Poltavában, tizenhét Tu-22M2 és két Tu-22M3 típusút pedig Mikolajivban.
Dátum: 2002-11-12 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:54.456421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idei év végéig mindkét repülőtéren várhatóan hat-hat gép megsemmisítésére kerül sor. A két és fél év alatt Ukrajna 225 H-22 manőverező robotrepülőgép megsemmisítését is tervezi. Az első ilyen "szárnyas rakétát" november 6-án már szét is szerelték a közép-ukrajnai Zsitomir megyei Ozerne katonai repülőterén. A munkálatokat az amerikai kormányzat támogatásából finanszírozzák. Az atomfegyverek leszereléséhez és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásához nyújtott segítségre vonatkozó megállapodást a két ország 1993 november 25-én írta alá. A mostani leszerelésről szóló megállapodást az amerikai védelmi minisztérium illetékes ügynöksége és a Ration Technical Service Company cég idén júliusban írta alá. A közvetlen munkálatokat az ukrán védelmi minisztérium légi szállítási vállalata végzi el. A Szovjetunió szétesése után Ukrajna tekintélyes hadászati atomfegyverkészletet örökölt, ezek között negyvennégy - 1068 nagy hatótávolságú szárnyas rakétával felszerelt - hadászati nehézbombázó repülőgépet (19 Tu-160 és 25 Tu-95MSZ típusút). Ukrajna 1996 és 1999 között huszonkilenc Tu-160 és Tu-95MSZ bombázót, valamint 487 darab H-55 osztályú szárnyas rakétát semmisített meg. Három Tu-95MSZ, nyolc Tu-160 repülőgépet, illetve 581 szárnyas rakétát Oroszországnak adott át gázadóssága egy része fejében, ezek elszállítása 2000. február 21-jén fejeződött be. Két Tu-95MSZ típusú gépet felderítő géppé alakítottak át, egy-egy Tu-160 és Tu-95MSZ típusú gép pedig múzeumba került.
MTI - fidesz.hu